Ünnepeink
Rogers Iskola

Sok készülődés után a nap ünnepi forgataggal volt tele.

A hosszú adventi várakozás után elérkezett a karácsony napja a Rogers Iskolában és Óvodában is. Reggel az elsősök betlehemes játékkal járták végig az osztályokat és az óvodát. A nagy szünet után saját készítésű díszekkel öltöztettük fel a közös fánkat. Az osztályok bemutatták egymásnak azt a műsort, amivel délután majd a szülőket várják. Szeretjük ezt a programot, amikor megnézhetjük, ki mivel foglalkozott az elmúlt hónapokban.

Az óvodások Weöres Sándor Száncsengő mondókáját adták elő és elharangozták nekünk a Giling-galang népi mondókát. A Gyömbér osztályosok hanuka estéjének eseményeit játszották el, míg a Méz osztályosok a trenderli történetét mutatták be, és játszani is megtanítottak minket. A harmadikosok az új csengőkkel készítettek zenés előadást, így hallhattuk a Hull a pelyhes és a Mennyből az angyal dalokat. A negyedikesek Jókai Mór Melyiket a kilenc közül művét írták át a saját osztályukra. Ők a szülőkkel együtt adták elő bensőséget hangulatban az osztályukban. A Kék osztály saját darabot írt Karácsonyi betörő címen, amiben egy véletlenül leütött Mikulás történetét ismerhettük meg. A Zöldek Dickens Karácsonyi ének című művét adták elő. A hatodikosok előadását az ebédszünetben nézhettük meg. Ők híres festmények életre keltésével készítettek sajátos tárlatvezetést. A hetedikesek szabaduló szobát készítettek a szülőknek, aminek a végén rátaláltak saját gyermekeikre.

A szülőket három órakor a gyertyagyújtással fogadtuk, majd gazdag zenés műsor következett, amiben volt furulya, csengő, zongora, gitár, dob és ének. Változatos műveket, saját szerzeményeket is hallhattunk a gyerekek előadásában. Az ünnepet mindenki a saját termében folytatta a szülőkkel bensőséget hangulatban.

1
2
3
4
5
6
7
8

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább