Munkatársaink
Rogers Óvoda
Munkatársaink kiválasztásánál nagy hangsúlyt helyezünk a rogersi szemléletmóddal való összhangra mind személyiségjegyek, mind a tanításhoz, neveléshez való hozzáállás szempontjából. A tanításban a tanulás facilitálására helyezzük a hangsúlyt: facilitáló, azaz serkentő légkört teremtő tanárokat keresünk.

Lipták Erika - igazgató

"Amikor a Rogers Iskolára rátaláltam, úgy éreztem, ez valami igazán más és nagyon jó."

Lipták Erika (Era), 1991-ben kezdett a Rogersben. 2010-ben vette át az igazgatói feladatot. Előtte magyart, drámát, vizuális nevelést tanított és osztályfőnök volt.

Pedagógiai diplomáját gyógypedagógusként szerezte meg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Elvégezte a közoktatási vezető szakvizsga képesítést a Kaposvári Egyetemen. Tanult drámajátékot, pszichodrámát, kooperatív tanítást, differenciálást, elvégezte a Gordon tanfolyamot és járt mentálhigiénés képzésre.

"Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekekkel együtt nőjek fel. Minden izgat, ami velük történik, nagy öröm számomra minden nap megélni, hogyan okosodnak, szépülnek és hogy mindig bölcsek. Javíthatatlanul hiszek a kérem, köszönöm és a bocsánat szavak erejében, meg abban, hogy együtt lehet, együtt jó!"

/dr.%20Gádor%20Anna%20-%20az%20iskola%20alapítója,%20pszichológus
dr. Gádor Anna - az iskola alapítója, pszichológus
Tanítóképzős élményeim hatására kezdtünk bele kollégáimmal a Rogers Iskola szervezésébe. Egy év előkészítő munka után 1990-ben indítottuk el első osztályunkat. Azóta itt dolgozom. A vezetést nagy örömmel adtam át a fiataloknak, most tanácsadóként és pszichológusként segítem a pedagógusok munkáját, beszélgetek a szülőkkel és a gyerekekkel.
/Dell'Edera%20Boglárka%20- óvodapedagógus
Dell'Edera Boglárka - óvodapedagógus
Munkám során élvezem, hogy a gyerekekkel közösen, egymásra hatva éljük a mindennapokat. Óvodapedagógusi képzettségemmel együtt a Pető Intézetben szerzett tudásomat is kamatoztatom közösségünk életében játékos képesség fejlesztéssel, tornával. Fontosnak tartom, hogy vidám, derűs légkör kísérje napjainkat, a gyerekekkel közvetlen, bizalomra épülő kapcsolatban legyek. Számomra ezek jelentik az óvodai érzelmi biztonság alapjait. A Rogers Oviban minden feltétel adott, hogy valóban gyermek centrikus csapatban dolgozzak.
/Schuchmann%20Lilla%20- óvodapedagógus
Schuchmann Lilla - óvodapedagógus
Munkám során fontosnak tartom, hogy a gyerekekhez szeretettel, elfogadással, bizalommal, érdeklődve forduljak. Részt veszek az életükben, figyelek rájuk. Úgy gondolom, hogy motiváló, de türelmes, gondoskodó és következetes pedagógiával, szerető, elfogadó és odafigyelő háttér megteremtésével rendkívüli eredményeket érhetünk el a gyermekeknél, hiszen ez segít őket kibontakozni, képességeiket megmutatni. Szabadidőmben túrázom, zenélek, alkotok.
/Fogas%20Júlia%20- óvodapedagógus
Fogas Júlia - óvodapedagógus
A hivatásomban azt szeretem a legjobban, hogy gyermek maradhatok a munkám folyamán. Óvodapedagógusként vagyok jelen a gyerekek között, tehát óvom, tanítom és nevelem őket, ugyanakkor újra felfedezhetem velük a világot, nevethetek és nevettethetek, gyermeki szívvel szerethetem őket és együtt játszhatok velük.
/Simon%20Júlia%20- óvodapedagógus
Simon Júlia - óvodapedagógus
Igyekszem én is olyan nyitottan és kíváncsian állni a világhoz, ahogy azt a gyerekek teszik. Minden ember, így minden gyerek is más, emiatt kiemelten fontos nekem az egyéni bánásmód, az empátia és az elfogadás. Ez a hozzáállás az, amit itt a Rogersben megtaláltam és megszerettem. Jelenleg a munkám mellett gyógypedagógusnak tanulok, szabadidőmet pedig főleg társasozással, horgolással, utazással töltöm.
/Goldgruber%20Judit%20-%20dajka
Goldgruber Judit - dajka
Szeretek gyerekekkel lenni, nap, mint nap a mosolygó szemekbe nézni. Örülök, hogy a Rogers Óvodában dolgozhatok.
/Telegdi%20Beáta%20-%20dajka
Telegdi Beáta - dajka
2018 augusztusában kezdtem a Rogers Óvodában dolgozni. Örülök, hogy itt lehetek, mert jól érzem magam.
/Wohner%20Györgyi%20- iskolatitkár
Wohner Györgyi - iskolatitkár
Iskolatitkárként 2019. október óta dolgozom a Rogersben, mely számomra azt jelenti, hogy egy egyszemélyes ügyfélszolgálatot működtetek. „Ügyfeleim” a gyerekek, pedagógusok, a szülők és a külső partnerek, érdeklődők. Szívesen segítek, támogatok, gondoskodok, óvok és bátorítok, meghallgatok és megnyugtatok. Van két felnőtt lányom és egy három éves kicsike, így elég edzett vagyok problémák és váratlan helyzetek, feladatok kezelésében. Örülök, hogy ide sodort az élet és így részese lehetek „Rogerses” létnek.
/Bíró%20Erika%20-%20angoltanár
Bíró Erika - angoltanár
2021-ben csatlakoztam a Rogers Iskolához angoltanárként. Meghatározó élmény volt számomra külföldi munkáim során közvetlen megtapasztalni a nyelvtanulást. Azóta kísérletezem azzal, hogyan lehet ezt becsempészni a tanórák keretei közé. Három évig egy egyéni tanrendet alkalmazó nyelviskolában dolgoztam. Ez a tapasztalat sokat segített később, tanári munkám folyamán a tanulók egyéni igényeinek felismerésében. Örülök, hogy a Rogersben egy olyan közegre találtam, ahol a differenciált oktatásnak tere van.
/Plesz%20Barbara%20- Óvoda-%20és%20iskolapszichológus
Plesz Barbara - Óvoda- és iskolapszichológus
Pszichológus, zenész és anya vagyok. Az ELTE Pszichológia szakán, Tanácsadás és Iskolapszichológia szakirányon végeztem 2013-ban, majd egészen 2019 év végéig egy belvárosi iskolában dolgoztam iskolapszichológusként 6-18 éves korosztállyal. Jelenleg a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület Integratív gyermekterapeuta képzését végzem, mely módszertant szupervízió mellett használom is. Eszköztáramban szerepelnek mindenféle képzőművészeti, zenei játékok, relaxáció, mesék és játékterápiás eszközök. A gyermekek terápiájában kiemelten fontosnak tartom a szülőkkel és a pedagógusokkal való közös munkát.
/Stefanov%20Katalin%20- gyógypedagógus-logopédus
Stefanov Katalin - gyógypedagógus-logopédus
Nagyon érdekel a tanulási zavar jelenségköre, a diszlexia, a diszgráfia, diszkalkulia diagnosztikája és terápiája. Ezen belül és kívül a tehetség, kreativitás kifejezetten izgalmas, érdekes kérdés (számomra), ezzel mostanság sokat, intenzíven foglalkozom. A Rogers Iskola olyan feladat ellátására kért fel, amely éppen arról szól, ami engem nagyon érdekel. Itt is ragadtam, azóta itt vagyok.