Témanapok
Rogers Iskola

Sokszínű témanapunkra meghívtuk régi diákjainkat.

Tegnap témanappal indítottuk a hetet a sí szünet után. Elhívtuk régi rogerses diákjainkat, hogy tartsanak foglalkozásokat a mostani rogerses gyerekeknek. Tudtuk, hogy nagyon sokféle témát fognak hozni, ezért neveztük el a témanapot Sokszínűség témanapnak. A témanapot nem csak a sokféle program tette színessé, de mi is egyszínű ruhákba öltöztünk ezen a napon.

Reggel a tornateremben gyülekeztünk nagy izgalommal, csoportokba rendeződtünk a különböző színű ruháink szerint és egy élő szivárványt hoztunk létre. A vendégeink bemutatkoztak, elmondták, hogy mikor és meddig jártak a Rogers iskolába. Ezután mindenki sietett a választott foglalkozására. Nagyon sok különböző foglalkozásból lehetett választani. Volt, amit a régi rogerses diákok tartottak, eljöttek rogerses szülők, egy nagyszülő is, és természetesen a pedagógusaink is vezettek foglalkozásokat ezen a témanapon. Ebből a sokszínű programból lehetett válogatni:

  • kókuszgolyót készítettünk és együtt kísérletezhettünk Bárdos Sárával,
  • kétféle krém készítése muffin díszítésére Petrával,
  • beszélgetés a médiatudatosságról és a TikTokról Seres Samuval,
  • vers és meseillusztráció Margóval,
  • számítógépes játékok Fábián Benyóval,
  • kaméleon készítés Ritával,
  • kosárlabda Horváth Áronnal és röplabda Kardos Mirával,
  • JustDance Henivel,
  • jógázás Zitával,
  • a finn nyelv alapjai és szokások Jinda Borival,
  • kávéházi beszélgetés a Rogers múltjáról Gádor Pannival,
  • a filmkészítés folyamatába tekinthettek be a gyerekek Preisinger Péterrel,
  • Prohászka Annamari és Kőszegi Nati Zen-e? békés alkotás és beszélgetés foglalkozást tartottak,
  • Gulyás Markó és Gábos Marci videót forgattak a mostani rogerses diákokkal,
  • Szőke Andris és Károlyi Ábel az elsősegélynyújtásról tartottak gyakorlati bemutatót,
  • lehetett népviselet öltözéket tervezni Dórival,
  • Füles Mártával és Margóval néptáncot tanulni,
  • Tóth Ábris és Molnár Sára szituációs gyakorlatokat tartottak,
  • Kardos Mira játékokat vezetett, olyanokat, amiket ő is szeretett játszani a Rogers Iskolában,
  • lehetett origamit csinálni Mirával és Icával,
  • Henivel szívószállal festéket fújni és így alkotni képeket,
  • Júliával skót mintát tervezni,
  • barátságkarkötőt készíteni Tóth Ildivel,
  • Bogival Morality játékot játszani

Ebédszünetben megvendégeltük régi diákjainkat palacsintával. Nagyon örültünk, hogy újra láthattuk őket. Meséltek magukról, munkájukról, hobbijaikról, beszélgettünk a régi emlékekről. A napot is közösen zártuk, a tornateremben egy közös játékkal. Újra a szivárvány színei szerint csoportokat alkottunk. Zita egy történetet mondott el, amiben sok szín volt elrejtve. Aki meghallotta azt a színt, amilyen ruhába volt öltözve, felállt. Figyeltünk egymásra, hogy az azonos színű ruhákban egyszerre álljunk fel mindannyian. A vendégeink elmondták, hogy milyen jó érzés volt megint itt lenni, ahogy beléptek visszajött az a rogerses érzés, hogy itt figyelnek rájuk, a tanárok beszélgetnek a gyerekekkel, odafigyelés van. Nagyon jól érezték magukat, tetszett nekik, hogy milyen sokszínűek a mostani rogerses gyerekek is, mennyire kíváncsiak, milyen sokat tudnak.

Nagyon sokat adott ez a nap mindannyiunknak, biztosak vagyunk benne, hogy meg szeretnénk ismételni jövőre is!  

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább