Táborok
Rogers Iskola

A kicsik idén a Mogyoróhegyre mentek, ahol temérdek a természethez kapcsolódó foglalkozást kipróbálhattak. 

Idén az 1.-2.-3. osztály együtt ment a visegrádi Mogyoróhegyre. Már többször jártunk a 20 év alatt ezen a kellemes, a Visegrádi-hegység egyik legszebb részének mondható helyen. A Visegrádi Erdészet Erdei Művelődés Háza által felkínált programokon igen magas színvonalon képzett szakvezetőkkel vettünk részt. Ezen a 3 napon széleskörű ismereteket szerezhettünk a természetről és a benne élő milliónyi élet feladatáról, fontosságáról. 

Pár foglalkozás, amin részt vettünk: vízbiológia, madárgyűrűzés, vadismeret, gyógynövényismeret teakóstolással, az erdő élővilága,mikroszkópozás, gombaismeret, íjászat. Mindez kiscsoportokban és kellő felszereléssel. Az időjárás ellenére igen jól éreztük magunkat Mogyoróhegyen. Reggelente ugyan semmit nem láttunk, mivel a felhőkben jártunk, de ebéd körül már látható volt a gyönyörű táj. A házak előtt pedig óriási, csodás rét, melyen a gyerkőcök szabadon nyargalhattak kifulladásig. Na, és jobbra a Duna-kanyar, háttérben a Börzsöny, balra pedig csodás látvány volt minden este a naplemente. Szóval jó élmény és sok tapasztalás együtt! 

A 4. osztályosok beszámolója: A mi erdei iskolás hetünk igazán jól sikerült. Hétfőn a Herosz állatmenhelyen jártunk, és ott sok állattal összeismerkedtünk. Ott volt Pisti, a ló, egy őzike, egy csüngő hasú malac, sok-sok kutyus, cicus, teknősök és nyuszik. Az otthon vezetője elmesélte nekünk az állatok odakerülésének történetét, és azt is, hogy hogyan lehet az otthonból állatokat örökbe fogadni. Délután még elmentünk a Gellért-hegyre csúszdázni, ami igazán jó volt. Kedden a János-hegyen jártunk. Találkoztunk az elsősökkel a játszótéren, aztán felmentünk a kilátóba, majd libegőztünk egyet. Szerdán mentünk Lengyeltótiba a három napos kirándulásra. A szállásunk a Kék-tó kempingben volt, ami egy nagyon szép hely, mert két gyönyörű tó van a közepén, és erdő veszi körül. Itt az első nap felderítettük az erdei tornapályát, és sokat játszottunk. Csütörtökön elmentünk Kisberénybe, a Gyulavölgybe, ahol lezártuk a tavalyi kultúrkörünket, a pogány magyar kultúrkört. Itt jurtákat néztünk meg, földházakat, szabadtéri kemencét, és állatokat. Pucskó Zsolt, aki ezt a helyet létrehozta sokat mesélt nekünk az ősmagyarok életéről és szokásairól. Jó volt találkozni azokkal a dolgokkal, amikről tavaly tanultunk, így nem volt ismeretlen számunkra amiről házigazdánk mesélt. A nap folyamán íjászkodtunk, lovagoltunk, és karikás ostort is pattogtattunk. Ebédre a kemencében sült langallót ettük, ami nagyon-nagyon finom volt. Pénteken nem volt kegyes az ég hozzánk, mert egész nap esett, így a szállásunkon játszottunk. 

Az 5. osztályosok beszámolója: Mi ötödikesek idén Piliscséven sátraztunk, itt voltunk erdei iskolában.Az külön jó volt , hogy a tábor helyszínét mi gyerekek választottuk még májusban, amikor egy napot voltunk itt. Nagyon jó volt ez az öt nap. Bár hideg volt és gyakran esett , mégis jó volt sátorban lakni. Hétfőn agyagoztunk, kedden kirándultunk, szerdán kísérleteztünk és közben egy kis fizikát is tanultunk, (persze csak játékosan), csütörtökön főztünk, pénteken a lovakkal ismerkedtünk. Mindenkinek volt egy vagy több kedvenc napja. A tábor területén van egy fantasztikus játszótér. A foglalkozások közötti szünetekben, rögtön ide mentünk játszani.Van itt kis vonat is, amit mi vezethettünk.Kicsit távolabb tőle az állatsimogatóban a lovak, kecskék élnek. Ez egy igazi gyerekparadicsom. Az utolsó este búcsú buli volt, karaokeztunk, beöltöztünk jelmezekbe, volt itt műizom, parókák: szőke, fehér, fekete...táncoltunk-énekeltünk. Vicces volt az esti buli, a szerdai palacsintasütés,a gulyásleves főzés, amikor a hagymapucolástól mindenki sírt. Ez volt eddig a legjobb tábor, még most is visszavágyunk Piliscsévre! 

A 7-8. osztály az erdei iskola hetében Balaton partján "nyaralt", egy csodás üdülőben Szántódon. Az időjárás nem volt igazán kegyes hozzánk, de nagyon élveztük, hogy sok közösségi tér volt a házban és a házon kívül, ahol kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettünk, játszottunk, csocsóztunk, pingpongoztunk, pókereztünk. Néhány bátor (bolond?) vállalkozó a Balatonban is fürdött. Kicsit azért aludtunk is. A ház környezete is gyönyörű volt, fákkal, parkokkal. Annak ellenére is nagyon jól éreztük magunkat -diák és tanár egyaránt-, hogy a csúcspontnak szánt zamárdi kalandparkba az időjárás miatt nem tudtunk elmenni. (Mi elmentünk volna esőben is, a kalandparkból telefonáltak, hogy bezártak.) Pozitív energiákkal telve jöttünk haza. Volt aki azt mondta, hogy ez volt élete legjobb nyaralása. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább