A Kék osztállyal még nyáron határoztuk el, hogy télen is elmegyünk Katalinpusztára.
Második osztályban téli osztály kirándulásra ugyanoda mentünk, ahol ősszel erdei iskolában voltunk: Katalinpusztára. Izgalmas indulás után nyugalmas utunk volt. A buszsofőr ezúttal is megállt nekünk a bekötő útnál, így csak keveset kellett gyalogolnunk. A szobákat az itthon megbeszéltek szerint foglaltuk el: volt egy lány szoba, a fiúk pedig egy korán fekvő és egy későn fekvő szobába váltak szét. Rövid pakolgatás, tízóraizás után elindultunk a tanösvényre. Rögtön az elején felidéztük az erdőjárás, a közös kirándulás szabályait. Az erdőben, mivel északi oldalon mentünk, havas-jeges út fogadott bennünket. Találtunk egy vadetetőt, megnéztük közelebbről. A gyerekek kígyót véltek látni a vadetető alatt, ami többször is felbukkant: "Ott van!", "Én látom!". Egy idő után aztán eloszlattuk ezt a víziót, elmondtuk, hogy a kígyó hüllő lévén nem valószínű, hogy itt tekereg télen. Nem baj, megint tanultunk valamit. Kiértünk a gyadai rétre, amit vakító hó borított. Felfedeztünk többféle nyomot is, majd mi is elkezdtünk hamis nyomokat gyártani. Nagyon élvezték a gyerekek a havat! Ezután leértünk a "mocsárhoz". A palló mellett befagyott víz volt. Vigyáztunk, hogy nehogy lecsússzunk. Nem mertünk rámenni a jégre, mert volt ugyan, ahol elég vastagnak tűnt, de ahol rásütött a nap, ott vizes volt a teteje. Az Óriások pihenőjénél pihentünk meg mi is. Ezután következett a meredek része. Itt találtunk egy olyan domboldalt, ahol a hó alól patakként csordogált a megolvadt hólé. Itt volt, aki megállt utat csinálni a víznek. A függőhidat vártuk nagyon. Ez most izgalmasabb volt, mert az eleje és vége egy kicsit jeges volt. De a legtöbben jól kapaszkodtak, nem csúsztak el rajta. A kirándulás hátralevő része hegyre fel és hegyről le, már kicsit fárasztó volt. Egyre többen kérdezték, hogy mikor érünk vissza.
A 3 órás gyaloglás után meleg teával vártak minket a szálláson. Sajnos több cipő átázott a téli terepen, így jól jött a száraz zokni, a második cipő. Bár ekkor még azt gondolták a gyerekek, hogy úgysem akarnak megint kimenni. Rövid uzsonna után a lányok színeztek, kártyáztak, a fiúk bunkert építettek a szobákban. Másfél óra múlva már többen kikívánkoztak, így akinek volt száraz cipője, az kiment az udvarra, ahol új, csábító mászóka várta őket. Meleg vacsora után kezdetét vette a játék: csocsózás, kiskutyás játék, társasozás, gitározás. A zuhanyozás után összegyűltünk egy szobában, ahol gitározás mellett énekeltünk, mesét olvastunk. A korán fekvős fiúszoba valóban korán nyugovóra tért. A lányok játszottak kúszós játékot a lámpával. A másik fiú szobában kártyáztunk. Majdnem éjfél volt, mire mindenki elszunnyadt, mert a közös izgalom sokáig ébren tartotta a gyerekeket. Másnap reggelizés, pakolás és egy kis szabad játék után egy újabb útra indultunk. Ezúttal rövidebb kirándulásra mentünk egy másik úton. Most egy vadlest találtunk, ahova persze fel is másztunk. Megtaláltuk Rockenbauer Pál kopjafáját, beszélgettünk az országos kéktúráról. A hazafelé kanyarodó úton a keréknyomokba befagyott víz volt a legcsábítóbb, mindenki jégtörővé vált. Ki lábbal, ki bottal törte a jeget. A tónál játszottunk, a lányok a havas jeget törték, hóport csináltak. Két fiú talált egy leomlott hóembert, azzal hadakoztak. Ebéd és egy kis szabad játék után indultunk haza. A buszon, a melegben mindenki elcsendesedett. Úgy láttuk, mindenkinek jó élmény volt ez a kirándulás!
