Táborok
Rogers Iskola

Az idei vándortáborunk a Zseliccel ismertetett meg minket.

Ági és Timi szervezésében ezúttal az ország egy kevésbé ismert tájegységének, a Zselicnek a felfedezésére indultunk. A terület ugyan kevésbé bővelkedik szintekben vagy igazi vadregényes erdőkben, ám az emberek kedvessége, valamint a különféle programok sokszínűsége mindenképpen megéri ezt a hét napot.

A kaposvári Erdők Házában interaktív módon, valóban élvezetesen tanulhattunk az erdőről. A bőszénfai szarvasfarmon testközelből csodálhattuk meg a nagyvadakat. A Virágfürdő izgalmas játékaival, élvezetes medencéivel pedig tökéletes zárása volt a menetelésünknek, s a hőséggel szemben folytatott küzdelmünknek. Mindenezeken túl, amiért a Zselic Zselic: a zavartalan csillagos égbolt. Szerencsénkre ebben idén a hold is segítségünkre volt, fényével nem árnyékolta be örömünket. Minden este úgy hunyhattuk le a szemünket, hogy csak azt kellett eldöntenünk, hogy a Tejútra vagy egy-egy hullócsillagra irányítsuk figyelmünket.

A vándortábor ugyanakkor nem lehetne az, ami a délutáni focimeccsek, a spontán palacsintasütés, az esti dinnyézés, vagy éppen az éjszakai bátorságpróba nélkül. Mindezekért együtt várjuk, jövőre immár ötödjére a közös kilométereket!

01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább