Táborok
Rogers Iskola

Gondoltátok volna, hogy a békák számára fontosak a gesztenyék?

Egy kétnapos kirándulás során nagyon sok dolog kiderülhet. Így történt a negyedikes Gesztenye osztály kirándulásán is. A tatai várban található Kuny Domokos Múzeumban a múlt emlékei és az ezekre reagáló kortárs műalkotások között barangoltunk, izgalmas dolgokat láttunk, össze is raktunk néhány római kori mozaikot, miközben kint szakadt az eső.

Gondoltátok volna, hogy a békák számára fontosak a gesztenyék? Persze, hogy fontosak, hiszen a Gesztenye osztály Tardos határában több, mint 150 békát segített át egy a kétéltűek számára veszélyes útszakasz túloldalára. Szerencsére itt már csak szemerkélt az eső - ha nem esett volna, talán elő sem jönnek a békák. Ezt az eseményt Csonka Péter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Gerecsei Tájvédelmi Körzetének tájegységvezetője vezette, akitől azt is megtudtuk, hogy a békákat akkor is baleset éri, ha egy autó átmegy fölöttük, mert ilyenkor az alvázhoz csapódnak a nagy sebesség miatt - ezért kell tavasszal lassítani az átkelőhelyeknél.

A délutánt a Fényes tanösvényen töltöttük. Érdekes volt megismerni, milyen geológiai folyamatok hozták létre ezt a ma már védett vizes élőhelyet, a tavakban gőzölgő termálvízbe bele is nyúltunk, tényleg kellemes meleg volt! A szálláshelyre érkezve hatalmas langallók vártak minket, de nem voltak megsütve, és nem volt semmi a tésztán. Ez azért volt jó, mert mi rakhattuk össze saját kedvünk szerint, gyorsan megsült, finom lett. Este megnéztük a Különben dühbe jövünk című viccesen pofozkodós filmet, majd előbb vagy utóbb mindenki megtalálta az ágyát és az álmát.

Másnap már a nap is kisütött néha, a reggeli után megérkező szülőkkel közösen indultunk el a Vérteskozma - Várgesztes - Vérteskozma körtúrára. Vérteskozma érdekes és szép zsákfalu, az autókat a falu előtt kell letenni egy parkolóban, látva a nagyon régi házakat és a nyugalmat, meg is értettük ezt a kérést. Néha beborult, néha hópelyheket hozott a szél, de alapvetően szerencsénk volt az időjárással, a vár viszont sajnos zárva volt. Amikor visszaértünk a kocsikhoz, akkor kezdett el esni az eső, az égiek megsiratták, hogy véget ért a kirándulásunk.

1
2
3
4
5
6
7
5
6
7
9
10

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább