A tavalyi bakonyi vándortábor után ismét leporoltuk hátizsákjainkat.
Ági és Timi szervezésében ezúttal a mecseki erdőségek felfedezésére indultunk. Különösen jól esett kiszabadulni a városi dzsungelből és a rogerses barátokkal karöltve járni a természetet. Zsófi, Aisa és kis segítőik szívesen írtak a napi élményeikről. Az ő írásaik alapján született ez a beszámoló.
Hét nap az erdőben
Az 1. nap
A napunk főleg utazással telt, de azért így is gyalogoltunk 9 km-t. Volt alkalmunk megnézni a Pécsi állatkertet. Ám a napunk csúcspontja, csupán a túránk felénél következett mikor is platós kocsin vittek minket egy darabon. Meríttettünk friss vizet a kútból, a túra befejező feléhez. Aztán elfoglaltuk a sátrainkat, ettünk, ittunk, jól mulattunk, elaludtunk.
A 2. nap
Napunkat egy visszaalvással indítottuk. Na jó, nem mindenki tett így, de minden esetre szükség volt az energiára, a 15 km -hez. Miután elfogyasztottuk a várhatóan túlcukrozott teát és a hozzá illő reggelit, hátunkra vettük a zsákot és végre elindultunk. Rövid túra elteltével, találkoztunk a mai nap túra vezetőjével, aki gyönyörű helyeken vezetett minket. Voltunk egy templomnál, ahol kicsit jobban megismerkedhettünk a térkép helyes használatával valamint már meg tudjuk határozni egy fa életkorát.(kb...) Majd kanyargós ösvényeken haladtunk állomástól-állomásig, miközben sokan reménykedtek, hogy kaptatók nélkül megússzuk. Az egyik hosszabb pihenőhelyen sokan elszántan álltak fel elempápákkal felfegyverkezve, hogy bevegyék a barlangot. Ám hamar észrevettük,hogy a barlang méretei jelentősen kisebbek mint gondoltuk és belsejét csupán kúszva lehet megközelíteni. Így is akadt pár bátor jelentkező. Ja és egy fontos dolgot kihagytunk: még a barlang előtt, csapatunk nagy része mezítláb haladt végig a sziklákon lecsorduló vízben. Volt alkalmunk az előzőnél jóval tágasabb barlangot is megtekinteni aminek hűvös levegője már a barlang bejáratánál megcsapta az embert. Mondanunk sem kell ide már mindenki bemerészkedett. A hazafelé vezető úton már mindenki csak az ételre tudott gondolni no meg persze arra,hogy levegye a cipőjét aminél kivételesen pontosan tartottuk a 2m-es távolságot... Kíváncsian várjuk a holnapot!
A 3. Nap
A mai napunk volt az eddigi legfárasztóbb, legkaptatósabb, de nem a legkapósabb. A legtöbb hegynek felfele menetelkor, majdnem ottmaradtunk, de végül mindenki összeszedte magát és a fáradtsága ellenére is megküzdött a természettel. Volt, aki még a nagy hátizsákját is vitte a hátán. Utunk során megálltunk több forrásnál is, bár lehet nem kellett volna. A forrásokban még tüzet gyújtani is könnyebben lehetett volna, mint vizet meríteni belőlük, teljesen ki voltak száradva. Na jó lehet, hogy az elején egy kicsit eltúloztuk a kaptatók gonosz meghatározását ugyanis eléggé visszasírtuk őket amikor a sűrű szedres és csalános párosán kellett átvágnunk rövidnadrágban... Utunk majdnem véget ért amikor komoly döntés elé állítottak minket. Idézem: Aki szeretne az mehet plusz 2km-ért egy kilátóhoz vagy addig maradhat lent pihenni. Ezen látszott igazán, hogy nem puhány a csapatunk. Hiába voltunk fáradtak, a legtöbben a kilátót választották. Aztán végre beértünk a táborba és a füves domb láttán, egyből eldöntöttük, mi bizony ma a szabad ég alatt alszunk. Így is lett. Tábortűz mellett meséltünk egymásnak rosszabbnál rosszabb vicceket, végül kimerülve tértünk nyugovóra a csillagos ég alatt.
A 4. Nap
Újabb reggel, újult erővel vágtunk neki a reggelinek ami a nap elengedhetetlen részévé vált. Sokunk pikk-pakk útra készen állt várva, hogy mikor indulunk már végre. Ma 7 km-t tettünk meg. Megcsodálhattunk egy várromot aminek szomorú történetét itt most nem említeném. Node nem volt időnk szomorkodni hisz a strand említésétől már mindenkinek felcsillant a szeme. Nem is kellett sokat gyalogolnunk mikor megpillantottuk a várva várt úticélt, ahol végre felfrissülhettünk. Úsztunk, pihentünk és valamennyiünknél a pizza és a jégkrém sem maradt ki. Itt jött egy újabb döntés: Ki akar visszafelé is gyalog menni? (Még nem említettem de alapvetően felajánlották a lehetőséget, hogy busszal menjünk haza.) Végül közülünk hatan indultak útnak (köztük jómagam) a többiek pedig buszra szálltak.
Az 5. Nap
Aznap igazán kalandos és egy roppant nehéz szakasszal ellátott túra következett. Ezalatt azt értjük, hogy megmásztuk a Zengőt. (Ez számunkra hosszú időnek tűnt, mivel a meredek úton minden egyenesebb résznél azt hittük, felértünk a csúcsra.) Ez volt az a nap, amikor megtanultunk úgy kommunikálni egymással, hogy csupán egymás lihegését figyeltük. A kilátásért viszont megérte előtte majd kiköpni a tüdőnk. A vége felé már alig vártuk, hogy elterüljünk az új szálláson. Meglepetésünkre az új lakóhely mellett egy tó fogadott minket, amibe örömmel vetettük bele magunkat. A Pécsváradi várban vacsoráztunk, (bár mint megtudtuk, sohasem volt egy vár). Az esti sütögetés azért csak nem maradhatott el, természetesen újabb remek poénok és egy kis esti fürdőzés (a tóban) kíséretében. Aznap ismét a csillagos ég altatott minket.
A 6. Nap
Az a híres utolsó teljes nap. Az erdő aznap nem ránk várt nem úgy mint a város és annak múzeumai. Ezek közül ellátogattunk a tojás illetve a szalmamúzeumba. Rengeteg féle tojást megtekinthettünk, patkolt tojást, hímzett tojást, fogorvosi fúróval átlyukasztott tojást... A szalmamúzeumban is nagyon aprólékos kézi munkákat láthattunk. Egy gombóc fagyi után, visszaindultunk a tűző napon és “lopott,, szilvával frissítettük fel magunkat. A délutánunk már nyugalmasan telt. Ismét fürödtünk a tóban és tábortüzet raktunk. Ami az éjszakát illeti, mindenkinek máshogy telt. Volt, aki a hold fényében aludt, és volt, akit a nap sugarai tereltek ágyba.
