Táborok
Rogers Iskola

Sikerült legyőzni az időrablókat és visszaállítani az idő rendjét.

A Tisza-tónál táboroztunk, igazi nyár volt, fürödtünk a tóban, élveztük a strandot. Délelőtt sokféle szakkör közül lehetett választani, gyöngyszövés, timeline társas, napló készítés és írás, kínai foci, hennázás, idő teaház… Este körülültük együtt a tábortüzet, és tábordalok éneklésével fokoztuk a hangulatot.

Közben pedig küzdelmet folytattunk az ádáz időrablók ellen. Az időrablók ugyanis felrobbantották az időüzemet, így annak a darabjai az idő folyamában szétszóródtak. Emiatt az egész időstruktúra felbomlása fenyegetett minket, amely az emberiség végét jelenthette volna. Az időüzem széthullása miatt különböző korokból jelentek meg emberek a táborunk területén. Az időgépészek kétségbeesett erőfeszítéseket tettek, hogy megőrizzék az idő rendjét és a téridő anomáliáit helyrehozzák. A mi segítségünket kérték az idő folyásának fenntartásában. 10 csapatba szerveződtünk, a csapatok küldetése volt, hogy visszajuttassák ezeket az embereket a saját idejükbe, ahonnan cserébe az időüzem egy-egy darabja került aztán vissza hozzánk. A csapatok azzal is próbálták az idő struktúráját fenntartani (amíg az időüzem vissza nem áll), hogy egy időegyenes 1-1 darabját tették sorba és gondozták minden nap. Még időtámogató szerkezeteket (ITSZ) is készítettünk, melyek segítségével a különböző korokból eltévedt isteneket és embereket vissza lehetett juttatni a saját korukba.

Ebben az évben is lehetőség volt túlélő túrára menni. Idén 16 mindenre elszánt negyedikes és ötödikes vágott neki a túlélőtúrának. A Tisza-tó környékén nem sok hegy van, a legnagyobb emelkedő a gát oldalában vezetett, de így is fárasztó utunk volt. Az erdőbe beérve szúnyogtámadást kaptunk szó szerint a nyakunkba. A kiszemelt táborhelyen már egy kicsit jobb volt a helyzet. Sátrat vertünk, és megtaláltuk a környék legjobb helyét: a Göbe nevű tavacska közepére eveztünk be ladikokkal, ahol nem voltak szúnyogok, viszont rengeteg tündérrózsa, hattyúpár fiókákkal, bakcsó és sok más vízimadár került a szemünk elé. Az időgép egy fontos alkatrészét is megtaláltuk a közelben, amit Tiszafüredre visszaérve be is építettünk a helyére. Másnap, reggeli után minden szemetet összeszedtünk és visszaadtuk a területet a természetnek. A Tisza partján újra vízre szálltunk, és kishajóval mentünk haza.

Miután az éjszakain a bátor csapatok segítségével megjavult az időüzem, helyreállt az idő struktúrája, utolsó délelőtt megtartottuk az év egyik legfontosabb ünnepét, a bizonyítványosztást. Itt elbúcsúztunk a nyolcadikosoktól, és mindenki eggyel nagyobb osztályba lépett.

Jó volt ez a tábor, ez a tanév! Kezdődhet a nyár!

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább