Projektek
Rogers Iskola

A Rogers Óvodában és Iskolában fontosnak tartjuk a rászorulók támogatását. 

Azt gondoljuk, hogy erről nem csak beszélni kell a gyerekekkel, ezért közösen - példát mutatva, őket támogatva - tenni is fontos. Minden évben a szülők segítségével keressük azokat a szervezeteket, akiken keresztül elküldhetjük adományainkat. 

Ebben az évben lecseréltük a számítógépeinket újabbakra, és arra gondoltunk, hogy ha a régieket felújítjuk, akkor azoknak még biztosan örülne valaki, így kerültek a számítógépeink, iskolai padok, székek és egyéb szülőktől kapott adományok a Gondoskodó Figyelem Oktatási-Szociális Szolgáltató Központon keresztül borsodi kis falvak óvodáiba, iskoláiba. Köszönjük a gépek felújítását rendszergazdánknak, Bernát Józsefnek, aki önkéntes munkában hozta ezeket jól használható állapotba.  

Tallér Júlia munkatársunk a szülők segítségével gyűjtött adományokat a Szia Műhely adomány boltjába. Ezek hétfőn odaértek, nagyon hálásak a segítségért.  

Sok osztályban ott állnak már a gyerek által gyűjtött könyvek, játékok, édességek, amiket más gyerekek számára nagy gondossággal válogatnak és csomagolnak karácsonyi ajándékként. Örömmel látjuk, milyen komolyan veszik ezt a feladatot a legkisebbek is.  

1
2
3

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább