Projektek
Rogers Iskola

A Zöld osztályban a gyerekek nagyon szeretnek projekt módszerrel dolgozni. 

A Zöld osztályban a gyerekek nagyon szeretnek projekt módszerrel dolgozni. Amikor projekttémát kerestünk, először azt próbáltuk megfogalmazni magunknak, hogy mi a célunk a megvalósítandó projekttel. Végül két fő célt mondtunk ki és ehhez kerestünk alkalmas témát.  

Egyrészt olyan témát kerestünk, amely lehetővé teszi, annak a gondolatnak a megtapasztalását, hogy a világ sokszínű, a sokszínűség előny és nem hátrány, a különbözőség békében megfér egymás mellett, nem vagyunk egyformák, se színben, se formában, se tulajdonságokban, se tudásban és ez érdekessé, élvezetessé és értékessé teszi a világot. A témaválasztás másik szempontja az volt, hogy alkalmas legyen minél több tanulási technika megismerésére. Így esett a választásunk a tökre, amely fajtagazdagságának köszönhetően, maximálisan alkalmasnak tűnt céljainkra.  

A projekt lezárására egy interaktív kiállítást terveztünk, melyben megmutathatják a gyerekek, hogy mivel foglalkoztunk a projekt folyamán, mit tudtak meg, mivel bővült ismeretük. A tanulás tanulása szempontjából a megtanult ismereteik átadásának különböző formáit próbálhatják ki ezen a módon a tanulók.  

Az indító foglalkozáson 3 csoportra osztottuk az osztályt, mindenki kapott egy puzzle részletet, amin magyaros és matekos feladatok voltak, ha ezt megoldották, akkor megfordítva a lapot egy betűt rakhattak ki belőle a csoportban. Az osztállyal közösen próbálgattuk, milyen szavakat lehet kirakni a betűkből, az egyik a tök lett. Ez után közösen összegyűjtöttük, mit tudunk, és mit szeretnénk még megtudni erről a növényről. Az összegyűjtött témákból a gyerekek választás és kutatás után kiselőadást készítettek, amiket az osztálynak egyenként bemutattak.  

Az osztályban létre hoztunk egy Projekt sarkot, ahol a tökös játékokat, képeket, kifejezéseket gyűjtöttük, közmondásokat gyűjtöttünk.  

A projekt időszak alatt sokféle módon dolgoztunk a tök témával: közmondásokat gyűjtöttünk, szövegeket dolgoztunk fel, matematika órán méréseket végeztünk, plakátokat készítettünk a tök fajtákról, szorzó táblát is a tökmagok segítségével gyakoroltuk, grafikonnal ábrázoltuk a tökök súlyát, tökmag képeket készítettünk, kérdező kiskártyákkal ellenőriztük a tudásunkat. A megszületett munkákat a projekt füzetbe ragasztottuk be.  

A tök projekt elején és végén is mindenki rajzolt egy tököt, és a képek összehasonlításával megbeszéltük, hogy mennyivel többet tudunk a növényről.  

Projekt zárásaként a szülőkkel közös töklakomát tartottunk tökből készült finomságokkal és töklámpást készítettünk. Az iskola más osztályai számára interaktív kiállítást rendeztünk különböző feladatokkal: például 2D-s mozi, játszóház, rejtvények. Közben megtanultuk, mi kell egy jó kiállítás megrendezéséhez: többek között szükség van recepciósra és kiállítás vezetőre is.  

A projekt legvégén a szülőkkel együtt mentünk el a Hősök terén található kiállításra, ahol együtt csodáltuk meg a töklámpásokat.  

1
2
3
4
5
6
7
8

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább