A Rogers Iskolában minden évben fontos pillanat az új elsősök felvétele. Hosszú folyamat vezet odáig, hogy egy család és az iskola egymásra találjon. Az ismerkedés során számunkra elsősorban az a meghatározó, hogy a család egésze hogyan viszonyul a szemléletünkhöz és pedagógiai elképzeléseinkhez.
Felsős diákjaink nagy szerepet vállalnak a lebonyolításban
A hozzánk jelentkező gyerekeket egy mesés, játékos és kézműveskedéssel teli délelőttre hívjuk. Ilyenkor azt figyeljük, hogyan tudjuk majd őket vezetni, segíteni az iskolai életben, és ők hogyan fognak tudni kapcsolódni egymáshoz, együttműködni. Régi hagyományunk, hogy a délelőtt megszervezésében nagyobb diákjaink is aktív szerepet vállalnak. Két héttel a felvételi játék előtt pályázatot hirdetünk az iskolában: a vállalkozó kedvű diákok eldönthetik, hogy mivel szeretnék segíteni az óvodások számára fontos napot. A nap keretjátékát tanítóink találják ki, de a tornatermi kalandok megvalósítása és a különböző foglalkozások vezetése azonban már a jelentkező diákok feladata. Közben mi is sokat tanulunk róluk: látjuk, mennyire fontos számukra az elfogadás, hogyan hoznak döntéseket, mennyire képesek önállóan megszervezni és átlátni egy feladatot, és hogyan tudnak együtt dolgozni egymással. Ezek segítségével tudnak olyan remek foglalkozásokat szervezni a kicsiknek, amikre mi mindig büszkék tudunk lenni. Több olyan diákunk van, akik harmadikos koruk óta ezeket a szombatokat nem pihenéssel, hanem az óvódásoknak szervezett foglalkozással töltik.
Otthonos hangulatot igyekszünk teremteni
Iskolába lépni óriási változás minden gyerek életében – akkor is, ha iskolaérett, és már nagyon várja, hogy elsős legyen. A Rogers Iskolában tudjuk, hogy a gyerekek nem feltétlenül ugyanabban az életkorban és nem ugyanúgy válnak készen az iskolai életre. Ezért az első osztályban különösen fontosnak tartjuk, hogy a tanulás mellett elegendő mozgás, játék és pihenés is helyet kapjon a napban. A tanítók gyakran váltják a tevékenységeket, és úgy alakítják az órákat, hogy a gyerekek a megfelelő terhelés mellett pihenni és feltöltődni is tudjanak. Fontos számunkra, hogy a nyitott, érdeklődő kisgyerekek természetes tudásvágya ne vesszen el, hanem tovább erősödjön: szeressenek és akarjanak tanulni. Hat-hét éves korban a mozgás és a tevékenységen keresztül történő tanulás különösen sokat ad a gyerekek fejlődéséhez. Ezért úgy építjük fel a foglalkozásokat, hogy az elsősöknek ne kelljen 45 percen keresztül egy helyben ülniük. Amíg az időjárás engedi, igyekszünk minél több programot az udvaron tartani.
Az első két évben nincs házi feladat. Délután viszont számos foglalkozás közül választhatnak a gyerekek, ahol sokféle képességüket kipróbálhatják és kibontakoztathatják. A színjátszás, a zenélés, a sport és a különböző képzőművészeti tevékenységek mind ezt szolgálják. Így a szülőknek sem kell délutánonként különóráról különórára vinniük a gyerekeket: az iskola biztonságos, ismerős környezetben kínál lehetőséget a sokféle érdeklődés kibontakoztatására.
Egy iskola, ahol jó lenni
Az érzelmi biztonság számunkra az iskolai élet egyik legfontosabb alapja. Ezért igyekszünk otthonos hangulatot teremteni az osztálytermekben is. Nálunk minden terem egy kicsit más, hiszen az ott élők – gyerekek és tanítók – közösen alakítják olyanná, amiben jól érzik magukat. Van, ahol egy nagy kanapé várja a gyerekeket a sarokban, máshol egy szőnyeg ülőpárnákkal, vagy éppen egy jurta teszi különlegessé a teret. Az érzelmi biztonságot erősíti az is, hogy az osztályok között szoros a kapcsolat. A nagyobbak megtanulnak gondoskodni a kisebbekről, a kicsik pedig rengeteget tanulnak a nagyoktól. Így az iskola nem egymástól elszigetelt osztályokból áll, hanem egy olyan közösség, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét. A Rogersben arra törekszünk, hogy a kötelező tananyagon túl diákjaink sokszínű és sokszintű, a mindennapok során jól alkalmazható ismerethez jussanak. Olyan iskolai környezetet szeretnénk hoztunk létre, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat, kíváncsiak maradnak, és örömmel járnak iskolába. Reméljük, sok mindenkit viszont látunk majd szeptemberben az induló első osztályban.
Keretjátékunk meséje - A két királykisasszony és a Színes erdő titka
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, volt egyszer egy öreg király. Nem volt neki más kincse, csak két csodaszép leánya, akiknél kíváncsibb, vidámabb királykisasszonyokat még nem látott a világ. Egy szép napon a két lány elindult sétálni a palota körüli erdőbe. Csakhogy ahogy egyre beljebb és beljebb merészkedtek a rengetegbe, a fák összeborultak a fejük fölött, az ösvény pedig egyszer csak eltűnt a lábuk alól. Mentek erre, mentek arra, de hiába keresték a hazavezető utat. Mire észbe kaptak, már a sűrű, sötét rengeteg kellős közepén jártak. És ekkor – ki tudja, honnan – előbújt egy hatalmas sárkány. A sárkány nem sokat kérdezősködött. Fogta a két királykisasszonyt, és elvitte őket messze, túl a hegyeken, túl a folyókon, egészen a titokzatos Színes erdőbe. Ott aztán egy varázslatos erdei rejtekhelyen fogva tartotta őket.
Az Öreg Király, amikor megtudta, mi történt, nagyon elszomorodott. – Ki hozza vissza az én két leányomat? – kérdezte. A hír hamarosan bejárta az egész királyságot. És nem telt sok idő, míg egy különös csapat gyűlt össze a palota kapujában. Jöttek bátor lovagok és fürge tündérek. Volt közöttük, aki kard helyett furfangot hozott magával, mások varázserőt, megint mások pedig jókedvet és rengeteg kíváncsiságot.
– Induljunk! – kiáltották. – Megkeressük a királykisasszonyokat!
Hosszú és fáradságos úton végül mindenki eljutott a királylányokhoz, kicselezve, és ezzel elüldözve a sárkányt. Hazavezették a lányokat az Öreg Király várába, ahol cserébe mindenféle vigalomban volt részük. Volt ott tánc és kacagás, készültek lovagcsákók és királyi koronák, előkerültek a vicces lufifejek, megelevenedtek a bábok, és még só-liszt gyurmából is készültek mindenféle különleges figurák. Aki pedig a nagy kalandozásban és mulatozásban elfáradt, az a vár egyik csendes zugában pihenhetett meg. Ott mesét hallgathatott más bátor hősökről, vagy leülhetett egy rajzlap mellé, hogy színes ceruzákkal örökítse meg mindazt, amit aznap átélt.
Így telt el a nap a király várában: kalanddal, játékkal, nevetéssel és sok-sok új élménnyel. Amikor pedig elérkezett a búcsú ideje, mindenki fáradtan, de boldogan indult haza. A lovagok még egyszer hátranéztek a várra, a tündérek pedig titokzatosan összekacsintottak. Mert mindannyian tudták, hogy ez még nem a mese vége. Hiszen ki tudja, milyen új kalandok várnak rájuk, amikor szeptemberben ismét kitárul az Öreg Király várának kapuja?