Szakmai blog
Rogers Iskola és Óvoda

A digitális oktatás feltételeit egy sikeres pályázat segítségével teremtettük meg a Rogers iskolában.

Három évvel ezelőtt négy alapítványi iskola (a piliscsabai Palánta Általános Iskola, a szentendrei Agy Tanoda, a budapesti Rogers Iskola és a szintén budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium) összefogott, hogy közösen együttműködve fejlesszék digitális pedagógiai eszköztárukat. Konzorciumot alkotva sikeresen pályáztak, s a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében módszertani és informatikai fejlesztésekhez szereztek támogatást.

Ennek eredményeként a Rogers Iskolában lehetőség nyílt többek között érintőképernyős táblák és tabletek beszerzésére, az új eszközök működtetését támogató rendszergazda alkalmazására és a pedagógusok számára módszertani továbbképzések szervezésére. A Rogers Iskola kiemelt oktatási projektje a Lego More to Math programcsomag bevezetése és alkalmazása az általános iskolai matematika oktatásban és a tehetséggondozásban. Több kollégánk ehhez kapcsolódó továbbképzésen vett részt, a mindennapi oktatási és tehetséggondozó folyamatokba is integráltuk a Lego játék használatát. A fejlesztések nyomán immáron a Rogers Iskola pedagógiai programjába is bekerültek a digitális oktatási módszertan legfontosabb elemei.

Részben ezen fejlesztéseknek is köszönhetően az iskola a pandémiás időszak alatt viszonylag zökkenőmentesen tudott átállni a nem tantermi oktatásra - például az tantermi digitális táblák tartalmát a diákok otthoni eszközein is meg lehetett jeleníteni. Az okos eszközöket nem csak a tanítási órákon, hanem a délutáni tehetséggondozáson, felzárkóztatásokon, szakkörökön is használjuk. Az iskola (konzorciumi partnereivel egyetemben) szívesen megosztja bárkivel tapasztalatait: szakmai-módszertani tanácsokat ad a digitális pedagógia iránt érdeklődő pedagógusoknak, előzetes egyeztetés után szívesen megmutatják az eszközök használatát, és hospitálási lehetőség is van.

1
2
3
4
5
6

További cikkek