oko2Öko-kommandó

Iskolánkban az ökológia órák mellett 2007-ben elindítottuk az Öko-kommandó Programunkat.

oko2Erdei Iskola

A természet szeretetéből adódóan ősszel közösen erdei iskolába, nyár elején táborba visszük a gyerekeket.

oko2Öko nap

Minden évben szervezünk Öko-napot, amikor a környezetünk védelmével kapcsolatos feladatokon dolgozunk.

Ökológiai programunk

A Rogers Iskola Pedagógiai Programjában mindig hangsúlyos célként jelent meg a környezettudatos gondolkodású, ökológiailag is felelős fiatalok nevelésére

2008-ban elnyertük az Ökoiskola címet, 2011-ben pedig a Zöld Óvoda címet. Feladatunknak tekintjük a személyes felelősségen alapuló, környezetkímélő, természettisztelő magatartás kialakítását közvetlen környezetünk értékeinek megőrzésével, környezetszennyező folyamatok káros hatásainak megismerésével. Célunk visszavezetni a gyerekeket a természetközelséghez, a szemlélődéshez, és kivezetni őket a fogyasztásfüggőségből, és így alapjaitól felépíteni egy minden szempontból takarékosabb életmódot.

Rendszeresen kommunikálunk a 2. emeleti faliújságunkon és az iskola újságban. Igyekszünk a legfrissebb információkkal ellátni a diákokat a zöld napokról és minden egyébről, ami környezetünkkel kapcsolatos.

Az évek során iskolánkban egyre több ökológiával kapcsolatos dolgot honosítottunk meg, a 2007/2008-as tanévtől az ökológia órák mellett elindítottuk az Öko-kommandó programunkat.

Minden évben szervezünk Öko napot, mikor a környezetünk védelmével kapcsolatos feladatokon dolgozunk, kertészkedünk, játékokat, foglalkozások szervezünk ebben a témában.

Egyes osztályok óratervében a természetismeret mellett az ökológia óra is szerepel.

Szemétszedés

nagytakaritas

Öko-kommandósaink az Aga utcai iskolaépületünk környékét varázsolták szebbé, tisztábbá.

Részletek

Méltóság mezeje

hospice

Iskolánk is csatlakozott a Magyar Hospice Alapítvány által szervezett Méltóság Mezeje Programhoz.

Részletek

Erdei Iskola

erdei iskola

Minden ősszel erdei iskolába megyünk a gyerekekkel, 2010 szeptemberében is így történt.

Részletek

Öko sarok

hospice

Az iskola újságjában külön rovatot kapott az Öko-sarok, ahol beszámolunk a legújabb projektekről, ötleteket és tippeket adunk a környezettudatos életvitelhez. A természettudományi teremben külön polcot kaptak a "zöld" könyvek és videofilmek.

Környezetvédelmi program

hospice

Környezetvédelmi programunk részeként részt veszünk a a Suli PET2 programban és környezetvédelemmel foglalkozó különböző rendezvényeken. A termekben külön gyűjtjük a papír és egyéb hulladékokat, a folyosókon a elemeknek is van külön gyűjtő helye.

Mobil labor

hospice

Iskolánk rendelkezik a Greenpeace fejlesztéséből származó mobil természetvédelmi laboratóriummal, mely alkalmas víz és talajszennyezettség mérésére is. Az önálló vízvizsgálati laborunk is nagy segítséget nyújt a terepmunkák során.